Ferrari F8 Tributo

– Térdre imához! – Valami ilyesmi jut az ember eszébe amikor meghallja ennek a tűzpiros démonnak a hangját, miközben elhalad mellette a versenypályán. A földöntúli hang, mely a fülünkbe duruzsol, egy 720 lóerős, V8-as, ikerturbós erőműhöz tartozik, mely nem egész három másodperc alatt katapultálja utasait 100 km/h-ra. Érdemes azután a kormánya mögé ülni, miután már meggyóntuk bűneinket, mert ennek a gépnek bizony lelke van. Őszintén az arcunkba vágja sportautó mivoltát, mint egy sértődött szerető, aki azt várja, hogy még tartson ez a románc. Az élményvezetésre érdemes párunkkal együtt érkezni, mert úgy nem kell magyarázkodni később otthon, hogy miért rabolta el a szívünket egy olasz szépség. Tapasztalatból tudjuk, hogy a hölgyek sem állnak ellen a csábításának és örömmel osztoznak/áldoznak az élményautózás oltárán, főleg ha egy ilyen gyönyörű paripáról van szó.

Mit tudnak ezek az autók?

Tapasztald meg, mitől válnak legendássá ezek a gépek. A teljesítmény, technika és élmény ötvözete vár a pályán – maximális biztonság mellett.

Hátsókerék hajtás

340 KM/h
720 LE
2.9 MP
3900 cm3 | IkerTurbo | V8
Automata

Lépésről lépésre az élményautózás felé

Tapasztald meg, mitől válnak legendássá ezek a gépek. A teljesítmény, technika és élmény ötvözete vár a pályán – maximális biztonság mellett.

Autóválasztás – indul a kaland

Válaszd ki azt a gépet, ami megdobogtatja a szíved.

Legyen az brutális amerikai izomautó, pengeéles olasz sportkocsi vagy turbós pályafenevad – az első lépés, hogy megtaláld azt, amibe azonnal beülnél.

Ha ajándéknak szánod, gondolj arra, melyik modellért rajong igazán az ajándékozott. Ha bizonytalan vagy, ügyfélszolgálatunk segít kiválasztani a tökéletes autót.

Milyen élményt szeretnél?

Döntsd el, hogyan próbálnád ki a választott autót.

Van, aki a versenypálya adrenalinját keresi, mások egy biztonságos gyakorlópályán ismerkednének a lóerőkkel.

Előfordul, hogy valaki több órára vagy akár egész napra venné birtokba a sportkocsit.

A lehetőségek autóhoz és partnerhez igazodnak – mindenki megtalálja a saját stílusához illőt.

Foglalás és voucher kiválasztása

Döntsd el, hogyan próbálnád ki a választott autót.

Van, aki a versenypálya adrenalinját keresi, mások egy biztonságos gyakorlópályán ismerkednének a lóerőkkel.

Előfordul, hogy valaki több órára vagy akár egész napra venné birtokba a sportkocsit.

A lehetőségek autóhoz és partnerhez igazodnak – mindenki megtalálja a saját stílusához illőt.

Időpont egyeztetés a szolgáltatóval

A kézhez kapott voucheren minden fontos elérhetőség rajta van.

Regisztrálj a kiválasztott partnernél, és egyeztess időpontot az élményidőpontra.

A legtöbb helyszín több alkalmat biztosít, így könnyen találhatsz számodra megfelelőt.

Élményre fel!

A megbeszélt időpontban már csak ott kell lenned — a többit intézzük.

Bemutatkozás, rövid eligazítás, és már ülhetsz is a kormány mögé, hogy megtapasztald, milyen érzés egy több száz lóerős gépet irányítani.

Ha pedig RaceTaxi vagy Drift Taxi élményt választottál, nincs más dolgod, mint bekötni magad, és élvezni a profi pilóta mellett a puszta sebességet.

Lepd meg szerettedet egy felejthetetlen élményvezetéssel!

Vásárolj szuperautós ajándékutalványt online, pár kattintással. Az utalványt azonnal megkapod PDF-ben, amit akár már ma továbbíthatsz vagy kinyomtathatsz.

Biztonságos online fizetés • Azonnali PDF utalvány e-mailben